A három törpe

 Három törpe – Babszem, Bikmakk és Boriska – mendegélt vidáman danolászva az erdőben. Babszem szamócát szedegetett, Bikmakk mogyorót gyűjtött, Boriska pedig, a haszontalan, pillangókat hajkurászott a sapkájával.
– Hallod-e, Boriska – szólt rá Babszem –, te megint csak lebzselsz, haszontalankodsz, ahelyett, hogy télirevalót gyűjtenél! – De Boriska rájuk se hederített.
– Megvan! – kiáltotta, és ráhasalt egy pilledt pillangóra. Aztán megfogta, és betette egy gyufaskatulyába.
– Szégyellhetnéd magad! – mordult rá Bikmakk is. – Nem sajnálod az ártatlant? Vagy talán szárított pillangót akarsz enni télen?
Hanem Boriskának ugyan beszélhettek!
A törpék addig mentek, mendegéltek, míg egy szép, kies tisztásra nem értek. A tisztás szélén, öreg fák gyökerei alatt forrás csörgedezett, s fent, a lombokban gyönyörűen énekeltek a madarak.
– Itt építjük fel a házunkat! – dobbantott egyet Bikmakk.
– Nagyszerű! – lelkendezett Babszem is. Csak Boriska nézelődött savanyú képpel, és hamarosan szó nélkül el is illant. Pedig még a madarak is meghallották a házépítés hírét, és boldog csiviteléssel siettek a törpék segítségére. Babszem hozzálátott a téglavetéshez. Volt ott víz is, gyep is, sár is elég. Bikmakk cölöpöket, gerendákat, karókat vágott, a madarak pedig ide-oda repdestek, s egymás után dobálták, ejtegették le a tisztásra a finom háncs- és fűcsomókat a fal megkötéséhez.
Boriska ekkor éppen a forrásnál horgászott. De amikor megpillantott egy gyönyörűséges, fecskefarkú pillangót, lekapta a sapkáját, s nekiugrott. Ám az okosabb volt, féloldalt lecikázott, s csapongva lebegett jobbra-balra, míg el nem nyelte a rengeteg. Boriska fordult volna vissza, de nem találta a tisztás felé vezető ösvényt! Még a kopácsolás sem hallatszott, olyan messzire elkalandozott a társaitól!
– Jaj nekem, most itt pusztulok! – nyöszörgött. Mert az erdő hirtelen elsötétült, a lombok közt fekete fellegek mutatkoztak – jött a vihar.
– Bumm, bumm, bumm! – bömbölt a mennydörgés: a fák recsegtek-ropogtak, hasadoztak: Boriska azt hitte, mindjárt vége az életének. Futott, futott, ugrabugrált fától fáig, és egy perc alatt bőrig ázott. Végre talált egy jókora faodút, s óvatosan belekuporodott.
Amikor a lombok közt kikukucskált az első csillagocska, Boriska kibújt az odúból, és botorkálva megindult a sötétségben. Az éjszaka hideg volt, s ő csuromvizesen didergett is, mint a rezgő nyárfalevél. Hát egyszer csak mit lát? Mintha piciny ablak világítana előtte! Boriska szívébe kicsiny reménység költözött. Hamarosan oda is ért a takaros kis házhoz. Belülről vidám nótaszó hallatszott. Boriska bekukucskált az ablakon. Hát mit lát? A kemencepadkán ki más ül, mint Bikmakk és Babszem, saját személyükben! Vajon mitől danolásznak olyan vidáman?
„Hát most én hogy zörgessek be? – tanakodott magában Boriska. Ezek nélkülem építették fel a házat, talán be sem engednek…” De az éhség és a didergés nagyobb uraság, mint a szégyen; Boriska végül is bekopogtatott.
– Ki az?
– Boriska! – nyöszörgött. – Eresszetek be! Megvesz a hideg…
– Hát akkor gyere! – hallatszott belülről, a jó meleg kemence mellől, mire Boriska nekibátorodott, s belépett. Összeázva, kéken-zölden, sapkáját kínjában egyre forgatta a kezében.
– No, te ágrólszakadt! – kacagták azok ketten. – Ha most látnád magadat! Hát kellett ez neked?
– Segíthetnék valamit? – kérdezte fancsali képpel Boriska, miután már átmelegedett.
– Éppen fogytán a fánk – mondta Bikmakk. – Eredj csak ki az erdőbe, és ha még lehet, a bokrok alól, az odúkból kotorássz elő valami száraz rőzsét! De el ne kóborolj, mert nem találsz vissza!
Boriska térült-fordult, s nemsokára egy jó köteg száraz ággal állított be.
– Ezentúl te gondoskodsz a tűzifánkról! – rendelkezett Bikmakk.
– Meg a vízhordásról! – toldotta meg szigorúan Babszem. A tűzben majd láthatsz elég sok piros pillangót, a vízben meg keresheted a halakat. De csakis munka közben!
Boriska lehajtotta a fejét.
– Jó, csak mondjátok végre, hogy nem haragusztok rám…!
– Dehogy haragszunk! Szent a béke! – nevettek rá a társai. – Most azonban ideje, hogy nyugovóra térjünk!
És mindhárman leheveredtek a madár hozta fűből, háncsból, fészektollból vetett puha ágyukba. Tán még ma is aludnának, ha hajnaltájt fel nem zavarta volna őket az éhség…
 

 A két kicsi bocs és a róka

 

A kiskakas gyémánt félkrajcárja

 

 A kesztyű

A kismalac és a farkasok

 

Oldal: Kedvenc meséink 2009/2010
Üdvözlünk minden kedves látogatót az Ágoston Művészeti Óvoda Méhecskéinél! - © 2008 - 2024 - mehecskecsoport.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat